Mi történik stresszhelyzetben?

Szervezetünk akaratlanul is készenlétbe helyezkedik. Veszély esetén aktivizálódik a vegetatív idegrendszer, gyorsabban ver a szívünk, szaporábbá válik a légzésünk, megfeszülnek az izmaink. Ez a „küzdj vagy menekülj” reakció sok-sok évvel ezelőtt a túlélés elengedhetetlen feltétele volt.

Környezetünk azonban igencsak megváltozott, komplexebb alkalmazkodásra van szükségünk, mint például annak az ősünknek, akit megtámadott egy éhes vadállat és a vészhelyzet elmúltával megpihenhetett. Amennyiben egy-egy alkalmi stresszhelyzet után szervezetünk egyensúlyi állapota nem tud helyreállni és a készültségi reakció állandósul, kóros tünetek jelenhetnek meg.

Posted in stresszhelyzetben | Tagged , , , , , , , , | Leave a comment

Alvászavarok

ALVÁSZAVAROK

EGYBIBÉs GALAGONYA Csészénként egy púpozott teás-kanálnyi egybibés galagonyát (levelet és virágot) forráz­zunk le, fél percig hagyjuk ázni, szűrjük le, és napközben elosztva két csészével kortyolgassunk el.

EGYBIBÉS GALAGONYA-ESZENCIA Töltsünk azonos meny-nyiségű, frissen szedett levelet és bogyót egy üvegbe, és öntsünk rá 38-40%-os gabonapálinkát. Az üveget legalább két hétig tartsuk meleg helyen. Az így nyert eszenciából fogyasszunk naponta 4-10 cseppet.

FEHÉR ÁRVACSALÁN* Idegi eredetű álmatlanságot meg­szüntet az árvacsalánból forrázott napi két csésze tea. Csészénként egy púpozott teáskanálnyi árvacsalánt for­rázzunk le, fél percig hagyjuk állni, szűrjük le és kortyol­gassuk el.

HÁRSFAVIRÁGOS KÁDFÜRDŐ Ha a gyerekek nyugtalanul alszanak, nagyon gyorsan segít a hársfavirágos fürdő. Egy ötliteres vödröt töltsünk meg félig hársfavirággal és áztas­suk be hideg vízbe 12 órára. A hideg oldatot melegítsük fel, szűrjük le és öntsük a fürdővízhez. A fürdőző szívét ne érje el a víz. A fürdő időtartama 20 perc. A fürdő után ne szárít-kozzunk meg, hanem fürdőköpenybe burkolózva az ágy­ban izzadjunk egy órát.

KAMILLAVIRÁG Csészénként egy púpozott teáskanálnyi kamillát forrázzunk le, fél percig hagyjuk ázni, szűrjük le, és lefekvés előtt egy csészével kortyolgassunk el.

Magas ásványianyag-tartalma miatt nagy mennyiségben fogyasztva rosszullétet, allergiát okozhat.

Kis SVÉDKESERŰ AZ alvászavarok ellen hatásos teák egyi­kével alvás előtt vegyünk be egy teáskanálnyi kis svédkese­rűt. Ha az álmatlanság idegi eredetű, alvás előtt rakjunk a szívünkre hígított svédcseppekkel nedvesített kendőt. Felrakás előtt kenjük be a bőrt körömvirágkenőccsel, hogy az alkohol ne vonja ki a bőr zsírtartalmát.

KöRÖMVirÁGKENŐCS Egy serpenyőben hevítsünk fel 250 g tiszta sertészsírt és szórjunk bele egy púpozott maroknyi körömvirágot (levelet, virágot és szárat), hagyjuk egyszer felhabzani, keverjük erősen össze és vegyük le a serpenyőt a tűzhelyről. Lefedve hagyjuk az egészet éjszaka kihűlni. Másnap még egyszer melegítsük fel enyhén a serpenyőt, tartalmát egy tiszta vászonkendőn passzírozzuk át, a virá­got, levelet és szárat préseljük ki, s az így nyert kenőcsöt töltsük zárható üvegekbe.

MEDVEHAGYMA A medvehagyma pozitívan befolyásolja gyomor- és bélrendszerünket. Az alvászavarok számos esetben gyomorzavarra vezethetők vissza, ezért a medve­hagyma az álmatlanságnál is segít. A medvehagymát csak frissen használjuk, ha megszárad, gyógyereje elvész. Ta­vasszal gyűjtsünk friss medvehagymaleveleket, melyeket megmosva és apróra vágva nyersen együnk meg. Használ­hatjuk úgy is, mint a petrezselymet, olyan ételekhez, ame­lyeket friss zölddel díszítünk vagy ízesítünk. Salátát is ké­szíthetünk belőle.

MEDVEHAGYMA-ESZENCIA Azért, hogy a medvehagyma gyógyerejét egész éven át biztosítsuk, készítsünk medve­ hagyma-eszenciát. A tavasszal gyűjtött leveleket vágjuk apróra—ősszel hagymát is gyűjthetünk, és éppen úgy hasz­nálhatjuk fel, mint a leveleket -, töltsük üvegbe, amelybe 38-40%-os gabonapálinkát öntünk, míg a gyógyfüvet el nem lepi. Az üveget legalább két hétig tartsuk meleg he­lyen. A medvehagyma-eszenciát naponta négyszer fogyasz-szuk, alkalmanként 10-15 cseppet kevés vízzel hígítva.

orbáncfű, Csészénként egy púpozott teáskanálnyi or­báncfüvet forrázzunk le, fél percig hagyjuk ázni, szűrjük le, és naponta két-három csészével kortyolgassunk el.

ORBÁNCFŰ-ESZENCIA Két púpozott maroknyi frissen sze­dett orbáncfűvirágot és -bimbót töltsünk üvegbe, melyre egy liter 38-40%-os gabonapálinkát öntünk, hogy ellepje a gyógyfüvet. Az üveget legalább két hétig tartsuk meleg helyen. Az így nyert orbáncfű-eszenciából fogyasszunk na­ponta 10-15 cseppet egy evőkanálnyi meleg vízzel hígítva.

orbáncfüves ülőfürdő Egy vödörnyi friss vagy 100 g szárított orbáncfüvet (levelet, virágot és szárat) áztassunk be hideg vízbe 12 órára. A hideg oldatot melegítsük fel és öntsük a fürdővízhez. Csak annyi vizet töltsünk, hogy a fürdőző veséjét ellepje. A fürdő időtartama 20 perc. A fürdő, A növény fényérzékenységet okozhat. Teájának gyakori fogyasztása esetén néhányan érzékenyebben reagálnak a napfényre, és hajlamosabbá válnak a leégésre. A világos bőrüeknél allergiás kiütéseket okpzhatl Fogyasztásakor kerüljük a napozást I Ne fogyasszuk együtt sajtokkal, véralvadásgátló szerekkel- Egyes országokban csak receptre kopható után ne szárítkozzunk meg, hanem fürdőköpenybe bur­kolózva az ágyban izzadjunk egy órát.

Alvási zavarok esetében ajánlatos hetenként ülőfürdőt és minden közbenső napon orbáncfüves lábfurdőt venni.

palástfű Magasabban fekvő helyeken, ezer méter fölött nő a palástfű egy fajtája, melyet a népnyelv – leveleinek ezüstösen fénylő alsó oldala miatt – ezüst palástfűnek is nevez. Ennek leveléből forrázzunk teát, mely rossz alvás­nál gyors segítséget ígér.

Csészénként egy púpozott teáskanálnyi ezüst palást­füvet forrázzunk le, fél percig hagyjuk állni, szűrjük le, és naponta két-három csészével kortyolgassunk el.

RÉTI LEGYEZŐFŰ Csészénként egy púpozott teáskanálnyi füvet forrázzunk le, fél percig hagyjuk ázni, szűrjük le és naponta két-három csészével kortyolgassunk el.

TEAKEVERÉK Keverjünk össze 5 g macskagyökeret, 10 g orbáncfüvet, 25 g levendulavirágot, 50 g kankalint és for­rázzunk belőle teát, melyet lefekvés előtt kortyolgassunk el nagyon melegen. A keverékből csészénként egy púpozott teáskanálnyit forrázzunk le, fél percig hagyjuk ázni és szűr­jük le. Kényesebb ízlésűek kevés mézzel ízesíthetik a teát.

HÁZI SZER Itassunk át egy kis frottírkendőt hideg vízzel, csavarjuk ki és éjszakára tegyük a szívünkre. Erre kerül egy műanyag fólia és egy száraz törülköző hőszigetelésül.

Másik említett házi szer: mártsuk a karunkat vállig, jég­hideg vízbe, és mindaddig hagyjuk benne, míg el nem

Számolunk 20-30-ig. Utána ne töröljük meg, hanem ned­ves karral bújjunk be a hálóruhánkba.

Posted in Alvászavar, EGYBIBÉS GALAGONYA-ESZENCIA, HÁRSFAVIRÁGOS KÁDFÜRDŐ, KAMILLAVIRÁG, KöRÖMVirÁGKENŐCS, MEDVEHAGYMA-ESZENCIA, SVÉDKESERŰ | Tagged , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , | Leave a comment

Test és lélek gyakorlati tünetek

GYAKORLATI ÖTLETEK

Egy betegség ritkán jár egyedül. Erős meghűlésnél több­nyire egy időben kínozhat valakit köhögés, nátha és rekedt-ség. Önnek nem kell naponta külön köhögés elleni, külön nátha elleni és külön rekedtség elleni teát fogyasztania, hanem a javasolt gyógyfüveket össze kell keverni és teát for­rázni a keverékből, amelyet napközben elkortyolgathat.

Épp így cselekszik az ember, ha a gyógynövényeket előre­látásból fogyasztja a lehetséges betegségek ellen. Influen­zás időszakban fogyasszunk a teával megelőzésképpen néhány csepp kis svédkeserűt.

Teakeverékeknél nincs arra szükség, hogy ön bármiféle megszorításnak alávesse magát, még akkor sem, ha az alkalmazott gyógynövények a legkülönfélébb betegségeket gyógyítják. Gyógyfüveink nem konkurensei egymásnak, hatásukat tehát nem ellentétesen fejtik ki akkor sem, ha egyidejűleg fogyasztják azokat. Az ajánlott teamennyisé­gek sem kizárólagos érvényűek, ha tudjuk, hogy a vesének naponta kb. két liter folyadékra van szüksége. Ám csak,ezért nagy mennyiségű gyógyteát inni – ez a másik ke­rülendő véglet.

A gyógynövényeket mértékkel kell használni. Több gyógyfű a teában, kád- vagy ülőfürdőben nem jelent gyorsabb javulást. Sokkal fontosabb az a változás, amit a gyógyfüveink gyógyhatására való érzelmi ráhangolódá­sunk jelent. Foglalkozzanak többet a testükkel, figyel­jenek magukba befelé, nyíljanak meg a gyógyító hatásnak ahelyett, hogy testileg és lelkileg teljesen hagynák elural­kodni magukon a betegségeket. Belső, érzelmi tartásuk ugyanolyan fontos a terápiás eredményhez, mint a gyógy­növények helyes adagolása és alkalmazása. A receptek súly­adatai mindig szárított gyógynövényekre vonatkoznak, amelyek patikákban, gyógynövényboltokban és reform­házakban vásárolhatóak meg. Aki veszi magának a fáradt­ságot, hogy friss gyógyfüveket gyűjtsön – melyek gyógy-ereje túltesz a szárítottakén -, a teáskanálban megadott adagolás helyett annyi friss gyógyfüvet vegyen, amennyit egy kéz ujjai képesek összefogni. Itt nem játszik szerepet, hogy egy nagyobb kéz pár levéllel többet tud megragadni.

Sokkal fontosabb az elkészítési utasítások pontos követé­se. A tea leforrázásánál soha ne forraljuk fel a gyógyfüvet, mert eközben minden hatóanyaga megsemmisül. Egy kád­vagy ülőfürdőhöz feltétlenül hozzátartozik az azt követő izzadás, ami szavatolja a célul kitűzött terápiás eredményt.

Posted in test és lélek gyakorlati tünetek | Tagged , , , , , , , | Leave a comment

Testi- lelki betegségek

A következőkben felsorolt betegségek ábécé-rendben kö­vetik egymást. Az ajánlott kezelési módszerek mindig az egyes megbetegedéseknél találhatók.

A Testi és lelki betegségek terápiás eredményei című fejezetben már olvashatók a célt ért kezelési eredmények Ez bátorítsa önt is, hogy betegsége a gyógynövényekkel tör­ténő kezelés által enyhíthető, ill. teljesen megszüntethető.

Posted in Nincs kategorizálva | Tagged , , , , , , , | Leave a comment

FÁRADTSÁG II.

FÁRADTSÁG II.

CSALÁNKÚRA Fáradtság és kimerültség állapotát a testben mutatkozó vashiány váltja ki. Segítséget ígér a vastartalmú friss csalán. Tavasszal és ősszel egy négyhetes teakúra fokoz­za a teljesítőképességet.

Csészénként egy maroknyi friss csalánlevelet és -szárat forrázzunk le, fél percig hagyjuk ázni, szűrjük le és kortyol­gassuk el.

Kortyoljunk el reggelente egy csésze teát reggeli előtt fél órával, a nap további részében elosztva még két további csészével. Célszerű a napi adagot előmelegített termoszba tölteni. A teát cukor nélkül igyuk, kényes ízlésűek némi kamillával vagy borsmentával ízesíthetik

Posted in FÁRADTSÁG II. | Tagged | Leave a comment

FÁRADTSÁG I.

BORSMENTALEVÉL Csészénként egy púpozott teáskanálnyi borsmentát forrázzunk le, fél percig hagyjuk ázni, szűrjük le, és naponta egy-három csészével kortyolgassuk el.

CSALÁNLEVÉL* Csészénként egy maroknyi friss csalánt forrázzunk le, fél percig hagyjuk ázni, szűrjük le és na­ponta egy-négy csészével kortyolgassuk el.

KAMILLÁS OLAJ A kamillás olaj elűzi a tagok fáradtságát, ha elalvás előtt enyhén bedörzsöljük magunkat. Töltsünk friss kamillavirágot egy üvegbe, és öntsünk rá olajat, hogy a virágokat ellepje, majd az üveget legalább három hétig tartsuk meleg helyen.

Posted in FÁRADTSÁG I. | Tagged | Leave a comment

ÉTVÁGYTALANSÁG

EGYBIBÉS GALAGONYA Csészénként egy púpozott teás-kanálnyi egybibés galagonyát (levelet és virágot) forráz­zunk le, fél percig hagyjuk ázni, szűrjük le, és a nap folya­mán két csészével elosztva kortyolgassuk el.

EGYBIBÉS GALAGONYA-ESZENCIA Azonos mennyiségű fris­sen szedett virágot és bogyót töltsünk üvegbe és öntsünk rá 38-40%-os gabonapálinkát. Az üveget legalább két hétig tartsuk meleg helyen. Az így nyert eszenciából fogyasz-szunk naponta 4-10 cseppet.

KAKUKKFÜVES KÁDFÜRDŐ Egy vödörnyi (6-8 liter) friss vagy 200 g szárított gyógyfüvet – gyermekeknél testalkattól függően kisebb mennyiséget – áztassunk be hideg vízbe 12 órára. A hideg oldatot melegítsük fel és öntsük a fürdő­vízhez. A víz ne érje el a fürdőző szívét. A fürdő időtartama 20 perc. A fürdő után ne szárítkozzunk meg, hanem fürdő­köpenybe burkolózva az ágyban izzadjunk egy órát.

KÁLMOSGYÖKÉR Egy csapott teáskanálnyi kálmosgyöke-ret áztassunk be 1/4 liter vízbe (ez megfelel egy csészének) 12 órára, majd enyhén melegítsük fel, szűrjük le és kortyol­gassuk el. Ha naponta megiszunk egy csészével, vissza­hozza elveszett étvágyunkat. Vegyünk mellé hetente egy kálmosgyökeres kádfürdőt.

KÁLMOSGYÖKERES KÁDFÜRDŐ Kereken 200 g kálmos-gyökeret áztassunk be 12 órára öt liter hideg vízbe. A hideg oldatot melegítsük fel és adjuk a fürdővízhez. A fürdőkád­ban csak annyi víz lehet, hogy a fürdőző szívét ne érje el. A fürdő időtartama 20 perc. A fürdő után ne szárítkozzunk meg, hanem fürdőköpenybe burkolózva az ágyban izzad­junk egy órát.

Kis SVÉDKESERŰ Fél csésze gyógynövényteához vegyünk egy teáskanálnyi kis svédkeserűt, majd étkezések előtt és után fél órával igyuk meg felét-felét.

MEZEI KATÁNG Csészénként egy púpozott teáskanálnyi mezei katángot forrázzunk le, fél percig hagyjuk ázni, szűrjük le, és reggel egy csészével kortyolgassunk el.

ZSÁLYALEVÉL Csészénként egy púpozott teáskanálnyi zsá­lyát forrázzunk le, fél percig hagyjuk ázni. Napközben két csészével kortyolgassunk el, amilyen melegen csak lehet.

Posted in ÉTVÁGYTALANSÁG | Tagged | Leave a comment

ÉJSZAKAI IZZADÁS

TEAKEVERÉK Keverjünk össze 20 g palástfüvet, 20 g leven­dulát, 20 g zsályát és 20 g zsurlót. Ebből a gyógynövénykeve­rékből csészénként egy púpozott teáskanálnyit forrázzunk le, fél percig hagyjuk ázni, szűrjük le és kortyolgassuk el.

ZSÁLYALEVÉL Csészénként egy púpozott teáskanálnyi zsá­lyát forrázzunk le, fél percig hagyjuk ázni, szűrjük le, és reggelente éhgyomorra, illetve esténként lefekvés előtt egy-egy csészével kortyolgassunk el.

Posted in ÉJSZAKAI IZZADÁS | Tagged | Leave a comment

AMNÉZIA

EGYBIBÉS GALAGONYA Egy púpozott evőkanálnyi egybibés galagonyát (levelet, virágot és bogyót, mindig azonos meny-nyiségben) áztassunk be egy csésze hidegvízbe 12 órára. A hideg oldatot melegítsük fel és szűrjük le. Két csésze teát igyunk meg naponta

TEAKEVERÉK Csészénként egy púpozott teáskanálnyi ve­ronikát és zsurlót (mindig azonos mennyiségben) forráz­zunk le, fél percig hagyjuk ázni, szűrjük le, és naponta két csészével kortyolgassunk el.

VERONIKAFŰ Csészénként egy púpozott teáskanálnyi ve­ronikát forrázzunk le, fél percig hagyjuk ázni, szűrjük le, és lefekvés előtt egy csészével kortyolgassunk el.

EMLÉKEZŐKÉPESSÉG GYENGÜLÉSE

Kis SVÉDKESERŰ A fejtető többszöri benedvesítése kis svéd­keserűvel javítja az emlékezőképességet.

MEDVEHAGYMA-ESZENCIA Naponta 10-12 csepp medve­hagyma-eszencia kevés vízzel bevéve javítja az emlékező­képességet. Töltsünk meg egy üveget a medvehagyma ap­róra vágott levelével vagy hagymájával, majd öntsünk rá 38-40%-os gabonapálinkát. Az üveget legalább két hétig tartsuk meleg helyen.

VERONIKAFŰ Csészénként egy púpozott teáskanálnyi ve­ronikát forrázzunk le, fél percig hagyjuk ázni, szűrjük le, és lefekvés előtt egy csészével kortyolgassunk el.

Posted in AMNÉZIA | Tagged | Leave a comment

DÜHKITÖRÉS

ARANYVESSZŐFŰ Csészénként egy púpozott teáskanálnyi aranyvesszőt forrázzunk le, fél percig hagyjuk ázni, szűr­jük le, és naponta két-három csészével kortyolgassunk el.

KAMILLAVIRÁG Egy csészéhez vegyünk egy púpozott teás-kanálnyi kamillát, forrázzunk le, fél percig hagyjuk ázni, majd kortyolgassuk el. Valahányszor dühkitörés jelent­kezik, mielőtt még a szív és a keringés reagálhatna rá, főz­zünk magunknak egy csésze kamillateát.

KAMHIÁS KÁDFÜRDŐ Egy kamillás kádfürdő nagyon meg-nyugtatólag hat az egész idegrendszerre. Egy fürdőhöz négymaroknyi kamillavirágra van szükség, melyet forráz­zunk le, néhány percig hagyjuk ázni, majd leszűrve ont-sdk a fürdővízhez.

Csak annyi vizet engedjünk a kádba, hogy a fürdőző szí­vét ne érje el. A fürdő időtartama 20 perc. A fürdő után ne szárítkozzunk meg, hanem fürdőköpenybe burkolózva az ágyban izzadjunk egy órát.

Posted in DÜHKITÖRÉS | Tagged | Leave a comment